Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem

(5) A kérelemben meg kell adni az alábbiakat:
b) a kérelem az Értesítőben történő javítást kezdeményezi;
c) az ajánlatkérő a Kbt. mely rendelkezése (§, bekezdés, pont) alapján tartozik annak a hatálya alá [ideértve a Kbt. 2. §-ának (4) bekezdése szerinti önkéntes alkalmazásának esetét is];
Kbt. 22. § (1) bekezdés d) pont
d) az ajánlatkérő a Kbt. mely része, illetőleg fejezete szerinti eljárást alkalmazza;
Harmadik rész, VI. fejezet
e) a közbeszerzés (beszerzés) becsült értékét [szükség szerint utalást a Kbt. 245. §-ának (5) bekezdésére vagy 274. §-ának (2) bekezdésére vagy 298. §-ának (3) bekezdésére];
80 M Ft
f) ha a kérelmező olyan hirdetmény közzétételét kéri az Értesítőben, amelynek közzététele a Kbt. szerint nem kötelező, ezt a körülményt is;
Kötelező
g)a kérelem és a hirdetmény feladásának napját.
2009/08/19
(6) Ha a hirdetmény közzétételét az ajánlatkérő által meghatározott személy vagy szervezet kezdeményezi, e személynek vagy a szervezetnek a kérelemben nyilatkoznia kell képviseleti jogosultságáról is. A képviseleti jogosultságról való nyilatkozat hiányában a Szerkesztőbizottság a hiánypótlásra történő felhívást az ajánlatkérőnek küldi meg.
Képviseleti jogosultság megléte [x]
Egyéb közlemény:

1 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

 

 

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja
1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

 

tájékoztató

az eljárás eredményéről

 

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

 

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

 

 

 

 

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név:
Zala Megyei Önkormányzat
Postai cím:
Kosztolányi út 10.
Város/Község
Zalaegerszeg
Postai irányítószám:
8900
Ország:
HU
Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:
Horváth Géza
Telefon:
06(92)500-790
E-mail:
horvath.geza@zalamegye.hu
Fax:
06(92)501-291
Internetcím(ek) (adott esetben)
Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

 

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű [ ]

Közszolgáltató [ ]

Regionális/helyi szintű [x]

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bekezdés, 241. § b)–c) pont] [ ]

Közjogi szervezet [ ]

Egyéb [ ]

 

I.3 .) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

[x] Általános közszolgáltatások

[ ] Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

[ ] Védelem

[ ] Szociális védelem

[ ] Közrend és biztonság

[ ] Szabadidő, kultúra és vallás

[ ] Környezetvédelem

[ ] Oktatás

[ ] Gazdasági és pénzügyek

[ ] Egyéb (nevezze meg):

[ ] Egészségügy

 

 

 

I.3.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

[ ] Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

[ ] Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

[ ] Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

[ ] Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

[ ] Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

[ ] Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

[ ] Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

[ ] Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

[ ] Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

[ ] Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

 

 

I. 4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? igen [ ] nem [x]

 

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Keszthely belvárosában fekvő volt Petőfi Filmszínház épületének a Vajda János Gimnázium tornatermi lehetőségének bővítése érdekében sport és szabadidő célú létesítménnyé történő átalakítása.

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye
( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának)

a) [x] Építési beruházás

b) [ ] Árubeszerzés

c) [ ] Szolgáltatás

[ ] Kivitelezés

[ ] Tervezés és kivitelezés

[x] Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

[ ] Adásvétel

[ ] Lízing

[ ] Bérlet

[ ] Részletvétel

[ ] Ezek kombinációja/Egyéb

Szolgáltatási kategória száma

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

 

 

[ ] Építési koncesszió

[ ] Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

Keszthely Erzsébet királyné útja 2.
(264 hrsz.)

NUTS-kód HU223

A teljesítés helye

NUTS-kód

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése [ ]

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések [ ]

II. 1.4) Keretmegállapodás megkötése esetén az eljárás

[ ] Nyílt

[ ] Meghívásos

[ ] Tárgyalásos

II.1. 5) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

A Keszthely belvárosában fekvő, helyi védelem alatt álló volt Petőfi Filmszínház épületének a Vajda János Gimnázium tornatermi lehetőségének bővítése érdekében sport és szabadidő célú létesítménnyé történő átalakítása az ajánlattételi dokumentáció részét képező kiviteli tervdokumentációnak megfelelően.
Kialakítandó helységcsoportok:
- büfé-társalgó mellékhelységekkel: előcsarnok, büfé, raktár, ffi wc, női wc, akadálymentes wc, személyzeti wc.;
- tornaterem (esetenként rendezvényterem): tornaterem, elsősegély szoba, raktár, női öltöző, ffi öltöző.
- egyéb helységek: klubszoba, lépcsőház, szeméttároló, kazánház.
A telek területe: 442 m2 , beépített alapterület: 390 m2, szintek száma: 2, hasznos alapterület: fszt: 307,94 m2 , külső terek: 26,33 m2 , félszint: 30,11 m2, I.em: 109,00 m2, összesen: 473,39 m2.

II.1. 6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

 Fő szószedet Kiegészítő szószedet (adott esetben)
Fő tárgy45000000-7  

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke
(Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Érték (arab számmal) 73 750 000 Pénznem HUF

 

[x]

 

[ ]

 

,

 

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

 

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III. 1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3) bek., szerinti eljárást]

[ ] Nyílt

[ ] Meghívásos

[ ] Gyorsított meghívásos

[ ] Versenypárbeszéd

 

 

[ ] Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

[ ] Gyorsított tárgyalásos

[ ] Hirdetmény nélküli tárgyalásos

[ ] Keretmegállapodásos

 

III. 1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

 

[ ] Nyílt

[ ] Meghívásos

[ ] Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

[ ] Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

[ ] Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

 

[ ] Hirdetmény nélküli tárgyalásos

[ ] Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

[ ] Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

[ ] Keretmegállapodásos

 

 

III. 1.1.3) A közbeszerzési törvény IV. vagy V. fejezete szerinti eljárás választására a Kbt. 21. § (3) bek., illetve 161. § (5) bek. alapján került-e sor

igen [ ] nem [ ]

III. 1.1.4) A közbeszerzési törvény harmadik része (VI. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli [ ] Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos [x]

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos [ ]

III. 1.1.5) A közbeszerzési törvény harmadik része (VII. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli [ ] Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos [ ]

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos [ ]

III. 1.1.6) A Kbt. harmadik része (VI. fejezet vagy VII. fejezet) szerinti eljárásfajta választására a Kbt. 21/A. §, illetve 161/A. §-a alapján került-e sor

igen [ ] nem [x]

III. 1.1.7.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, illetve a gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben) :

III. 1.1.8.) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás/ajánlattételi felhívás

[x]

Időszakos előzetes összesített tájékoztató

[ ]

Előminősítési hirdetmény

[ ]

 

III.2) bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás [x]

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat [ ] a következő részszempontok alapján

III.2.2) Sor került-e elektronikus árlejtésre? igen [ ] nem [x]

 

III.3) Adminisztratív információk

III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

III.3.2) Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben? igen [ ] nem [x]

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató [ ] VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény [ ]

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás [ ] VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR) [ ]

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel [ ]

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

III.3.3) Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben? igen [x] nem [ ]

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató [ ] VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény [ ]

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás [x] VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR) [ ]

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 13856 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/07/10 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel [ ]

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

 

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1 Megnevezése

IV.1) A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/08/27 (év/hó/nap)

IV.2) A benyújtott ajánlatok száma : 3

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

 

Hivatalos név:
Zalai Általános Építési Vállalkozó Zrt.
Postai cím:
Kossuth L. u. 9-11.
Város/Község
Zalaegerszeg
Postai irányítószám:
8900
Ország:
HU
E-mail:
Telefon:
Internetcím (URL): Fax:

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

 

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) Pénznem

 

[ ]

 

[ ]

 

,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 73 750 000 Pénznem HUF

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 73 750 000 / legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 73 750 000 Pénznem HUF

 

[x]

[ ]

 

[ ]

[ ]

 

,

,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? igen [ ] nem [ ]

IV.5 ) Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? igen [ ] nem [x]

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal) Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert [ ]

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6) A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? igen [ ] nem [x]

IV.7) Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? igen [ ] nem [x]

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1) A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e?

igen [ ] nem [x]

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási adatot:

V.2) T ovábbi információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)

Dátum: 2009/08/19 (év/hó/nap)

V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

V.2. 3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás [ ] kisvállalkozás [ ] középvállalkozás [ ] egyéb [x]

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel, illetve közös ajánlattétel miatt több -----------------

nyertes ajánlattevő volt, ajánlattevőnként több használandó)

V.2. 4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás összege (adott esetben)

Név:

Cím:

Ellenszolgáltatás összege:

 

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Érték (arab számmal) Pénznem

[ ]

[ ]

,

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel miatt több -----------------

nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlat volt, ajánlatonként több használandó)

V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok száma

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben)

Zalai Általános Építési Vállalkozó Zrt. (név) 8900 Zalaegerszeg, Kossuth L. u. 9-11. (cím)

HU (székhely szerinti ország) (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

H.-ÉP-FA Szerelési és Kereskedelmi Kft. (név) 8360 Keszthely, Csapás út 4522/6 hrsz. (cím)

HU (székhely szerinti ország) (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

FŐ-ÉP. Fővállalkozó és Építő Kft. (név) 8900 Zalaegerszeg, Hock J. u. 90/B (cím)

HU (székhely szerinti ország) (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó) -------------------------------

Részajánlattétel lehetősége esetén az összes benyújtott részajánlat száma: (arab számmal)

V.2. 6) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja

Dátum: (év/hó/nap)

 

V.2.7) Egyéb információk:

V.3) E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/08/19 (év/hó/nap)